Vásároljon Romániai matrica online -
Calculator roviniete Romania

Felhasználási feltételek

Kérjük olvassa el figyelmesen a jelen honlap felhasználására vonatkozó fogalmakat és feltételeket, amint azok alább le vannak írva. Jelen honlap megnyitása/felkeresése alá van rendelve a Felhasználási fogalmaknak és feltételeknek, együtt jár azzal, hogy Ön egyértelműen elfogadja ezeket és a felek közötti teljes megállapodást (szerződést) jelentik.

A www.roviniete.ro honlapon leadott valamennyi rendelés alá van vetve a Scala Assistance S.R.L. által birtokolt hivatalos, törvényes matricaforgalmazási szerződésnek. Bármilyen fajta rendelés leadása magával vonja a felhasználó alapértelmezett és egyértelmű beleegyezését a forgalmazási szerződés kitételeibe, és ezt elektronikus aláírással kell megerősíteni (a 2001. évi 455. sz. törvény előírásainak megfelelően).

FIGYELEM!
Az elektronikus kereskedelemről szóló törvény (a 2006. évi 121. sz. törvénnyel módosított 2002. évi 365. sz. törvény) szerint – „7. szakasz: Az elektronikus eszközökkel megkötött szerződések érvényessége, joghatása és bizonyítása (1) Az elektronikus eszközökkel megkötött szerződések kifejtik mindazokat a hatásokat, amelyeket a törvény elismer a szerződések számára, amikor adottak a jogszabályban megkövetelt érvényességi feltételek. (2) Az elektronikus eszközökkel megkötött szerződések érvényességéhez nincs szükség a felek előzetes beleegyezésére az elektronikus eszközök felhasználásához. (3) Az elektronikus eszközökkel megkötött szerződések és az ezekből származó kötelezettségek bizonyítása alá van rendelve a bizonyításra vonatkozó közjogi rendelkezéseknek és az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi 455. sz. törvény előírásainak.”

A SCALA ASSISTANCE SRL elektronikus formátumban tárolja a Felhasználók által szolgáltatott információkat és nem szolgáltatja ki ezeket egyetlen harmadik félnek sem, csak azoknak, amelyek közvetlen módon vesznek részt a www.roviniete.ro jellegzetes szolgáltatásaiban.
A szolgáltató a következő technikai eszközöket bocsátja a címzett rendelkezésére az adatbevitel folyamán felmerülő hibák azonosítása és helyesbítése érdekében: email (office @ roviniete . ro) vagy fax: 004.0264.593.707.
A szerződés megkötésének nyelve csak a román nyelv lehet.

Az ismertetett kifejezések és feltételek alkalmazandók valamennyi honlapra, ahol a SCALA ASSISTANCE SRL szerző / tulajdonos / ügyvezető minőséggel rendelkezik.
A szerződések alá vannak rendelve a Romániai Országos Országút és Autópálya Társaság (C.N.A.D.N.R. S.A.) által kibocsátott szabályozásoknak, az utólagos módosításokkal együtt.

A kifejezések és felhasználási feltételek alá vannak vetve a romániai törvényeknek. Jogvita esetén előbb békés úton kell megpróbálni a rendezést, a panasz iktatásától számított 30 munkanapon belül. Amennyiben nem sikerül megállapodásra jutni a kitűzött határidőn belül, az illetékes bíróság fog dönteni.

Szerzői jogok
A SCALA ASSISTANCE SRL élvezi a romániai és nemzetközi jogszabályok által elismert összes szerzői jogot.
A teljes és/vagy részleges tartalmat nem szabad kereskedelmi célból reprodukálni, megkettőzni, lemásolni, viszonteladni, megnyitni vagy üzemeltetni a tulajdonos írásos beleegyezése nélkül.

Felhasználási feltételek. Jótállás.
A Felhasználó saját kockázatvállalással veszi igénybe a Honlapot, a SCALA ASSISTANCE SRL nem vonható felelősségre semmiféle közvetlen vagy közvetett kárért, amelyet a Honlap használata vagy hozzáférése/megnyitása, vagy pedig a Honlapon található információk felhasználása esetleg okozhat. A SCALA ASSISTANCE SRL nem felel a Honlapon található anyagok szerkesztésében vagy bemutatásában esetleg fellépő hibákért vagy kihagyásokért.
Jelen honlapon végzett jogosulatlan műveletek és ezek megkísérlése, mint amilyenek: jogtalan, csalárd felhasználás, engedélyezetlen hozzáférés, módosítás, információk kereskedelmi célú lemásolása, hozzáférés gátolása stb. törvény által büntetendő cselekménynek minősülnek.
A bankkártyával online kifizetett rendelések esetében a termékek leszállítása csak azután történik, hogy az online fizetési szolgáltató visszaigazolta az ügyfél bankszámlájának a megterhelését.

Hírlevél
A www.roviniete.ro honlapon megfogalmazott bármely kérés automatikusan bejegyzi az Ön e-mail címét a társaság hírlevél adatbázisába, valamint a csoporthoz tartozó társaságok Scala. Leiratkozáshoz egyszerűen közölje velünk óhaját a társaság faxán: 004.0264.593.707 vagy e-mailben: office @ roviniete . ro.

Személyes adatok védelme
A személyes adatok védelméről, feldolgozásáról és azok szabad forgalmáról szóló, módosított és kiegészített 2001. évi 677. sz. törvény, valamint a Személyes jellegű adatok feldolgozása és a magánélet oltalmazása az elektronikus hírközlés világában nevű, 2004. évi 506. sz. törvény előírásai értelmében, kötelességünk biztonságos körülmények között és csakis a meghatározott cél érdekében kezelni az Ön által megadott személyes adatokat. A megrendelési űrlapban kitöltött információkat a rendelések nyugtázására, kedvezményes akciók leértesítésére stb. használjuk fel. Kötelezettséget vállalunk, hogy nem hozzuk nyilvánosságra, és nem bocsátjuk áruba ügyfeleink személyes adatait. A 2001. évi 677. sz. törvény szerint Önnek hozzáférési, módosítási joga van adatait illetően, és rendelkezik az egyéni döntés hatálya alá esés kivédésének jogával és az igazságszolgáltatáshoz való fordulás jogával. Továbbá joga van megakadályozni személyes adatainak feldolgozását és igényelheti ezek törlését. Ezeknek a jogoknak az érvényesítését a Roviniete.ro-hoz címzett írásos, keltezett és aláírt kérvényben teheti meg.

Titoktartási politika
Szigorúan tiszteletben tartjuk ügyfeleink adatainak bizalmas jellegét és kötelezzük magunkat, hogy kizárólag arra a célra használjuk fel, amelyre bevezették ezeket, valamint a webáruház tevékenységéről szóló kereskedelmi tájékoztatók kiküldése érdekében. Nem támogatjuk a SPAM-ot, nem szolgáltatjuk ki az e-mail címeket harmadik személyeknek, a jelen honlap révén megszerzett e-mail címekkel nem kereskedünk, ezeket nem adjuk át, nem cseréljük el másokkal.

 

FONTOS!
100% INGYENES online szolgáltatások!
Azonnali kiszállítás!
E-MAILBEN/SMS-BEN TÖRTÉNŐ VISSZAIGAZOLÁS!